pw5.jpg

Most jön egy igazán csajos ebéd!

Legalábbis a színe miatt inkább nőneműeknek ajánlom, de ha a másik nem megkóstolja, nem biztos, hogy ellen tud majd állni neki. Kifejezetten jól jöhet válogatós tinik anyukáinak. Ezzel a szendviccsel biztosan trendik lesznek a kamaszlányok az osztályban, és ha másért nem, legalább ezért megeszik majd. Vagy ha épp pink napot tart a gyerekünk, és a barátnőivel mindannyian rózsaszínbe öltöznek, akkor legyen a szendvicsük is hozzáillő. Ha a mobiltok, vagy a kistáska lehet pink, miért ne lehetne az ebéd is az?

koll1.jpg

 

Pink Wrap Csajoknak:

Hozzávalók:

  • 2 db tortilla lap
  • 1 db paradicsom
  • 1/2 db fürtös uborka
  • 1/4 csirkemell
  • 4 levél saláta

Pink szósz:

  • 1 db cékla
  • 1/4 csomag túró
  • 1/4 kis pohár natúr joghurt
  • 1 kiskanál torma
  • kevés só

Elkészítés:

A pink szósz: A céklát megfőzzük, majd összetörjük, vagy leturmixoljuk, hozzákeverjük a túrót, joghurtot, tormakrémet, és kevés sóval ízesítjük.

Natúr megsütjük a vékonyra szeletelt csirkemellet, majd felszeleteljük. Átsütjük a tortilla lapokat, és felszeleteljük a paradicsomot, és az uborkát. A tortilla lapra helyezünk középre 1-2 levél salátát, hosszanti irányban teszünk bele pink szószt, majd erre kerül a csirkemell, paradicsom, uborka. Feltekerjük, és már fogyaszthatjuk is!

pw3.jpg

Extrák:

Gyerekbarát, Karcsúsító, Gyors: 25 perc

 

Címkék: Gyors Gyerekbarát Karcsúsító

A bejegyzés trackback címe:

https://iz-illat-varazslat.blog.hu/api/trackback/id/tr496471159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása