baby-303071_1280.jpg

Ha ezekkel a problémákkal küzdesz, ne aggódj, a legfontosabb, hogy tudd, nem tart örökké. Amikor hazajöttünk a kórházból, az első pár hét örökkévalóságnak tűnt. Minden elsőgyerekes újdonsült anyuka fejében él egy kép, egy rózsaszín álom, hogy hazahozza a kisbabát a kórházból, aki szépen szopizik, alszik, és édesen grimaszol. Van, ahol így is történik.

baby-21098_1280.jpg

A hasfájás elég gyakori újszülötteknél, hiszen nekik mindenhez alkalmazkodniuk kell. Kezdődik minden a születéssel. Történhet gyorsan, lassan, felléphet komplikáció, befejeződhet császármetszéssel. Akárhogy is volt, a születés egy trauma a baba számára, hiszen kikerül az addigi biztos, meleg fészkéből. Ha születés után elszakítják az anyától, aki számára a világmindenséget jelenti, nehezebben alkalmazkodik az új környezethez. Ebbe viszont nem is mennék bele mélyebben, hiszen ezer tanulmányt írtak a születés utáni együtt töltött idő fontosságáról.

baby-21167_1280.jpg

 

Mit tehetünk mégis, ha sokat fáj a hasa?

Teljesség igénye nélkül íme egy felsorolás, ami segíthet:

  • A legfontosabb, nyugodjunk meg. A baba akkor lesz nyugodt, kipihent, ha mi is azok vagyunk. Kérjük meg az apát, vagy a nagymamát, vagy a legjobb barátnőnket, hogy foglalkozzon egy órára a picivel, amíg mi gyorsan alszunk egyet, és erőt gyűjtünk, tejet gyártunk. Ez az első hetekben elengedhetetlen.

 

  • Masszírozzuk a baba pocakját az alábbi keverékkel, naponta akár több alkalommal: 5 ml sárgabarackmag olaj, 1 csepp lavandula angustifolia illóolaj, 1 csepp citrus reticulata (mandarin) 1 csepp chamamelum nobile (római kamilla) illóolajjal. Ez a keverék egyszeri adag, ha nagyban szeretnénk elkészíteni az arányokat tartsuk meg.

 

  • Ihatunk szoptatós teát, a gyógynövények segítik a baba emésztését is, de ha túlzásba visszük visszájára sülhet el a dolog.

 

  • Kerüljük a puffasztó ételeket. A "k" betűsökön túl azokat, amik minket is puffasztanak.

 

  • Melegítsünk fel meggymag zsákot, inkább langyos legyen, és helyezzük óvatosan a baba pocakjára

 

  • Fürdessük meg a babát római kamilla vagy levendula aromavízben. Segít ellazítani, a kamilla görcsoldó, a levendula nyugtató hatású.

angel-17045_1280.jpg

 

Ha elmúlt a hasfájás, jön a bukás. Nem törvényszerű, de van amikor ha akarod, ha nem, így működik a baba.

 

Mit tehetünk ha sokat bukik a baba?

Jelentem, profi vagyok ebben. Az én lányom 6 hónapos koráig minden egyes szoptatás után bukott. Nem is keveset. Kifejlesztettem egy bizonyos pozíciót a szoptatáshoz, és egyből letettem utána, óvatosan. Ugyanis a klasszikus büfiztetés nálunk nem vált be, nagyobb volt az anyagveszteség, mint a bevitel, ha értitek miről beszélek.

Íme a listám, ami segíthet, mert megszűnni szerintem csak a hozzátáplálással fog. Legalábbis nálunk ez volt a mérföldkő

  • Etesd három óránként. Persze ez sem ökölszabály, saját tapasztalat, ha kevesebb idő telt el, még nem ért le az előző, ha túl sok idő, az éhségtől savas lett a böfi.

 

  • Próbáld meg a lehető legkevesebbet mozdítani etetés után. Kimozdulós lóti-futi anyukák nem nyertek, ez van, ki kell bírni azt a pár hónapot.

 

  • Kerüld a tejet, és ha tejterméket eszel, egyél minimális mennyiséget. Elhiszem, hogy valaki szereti és nem tudja elképzelni a napját tej nélkül, de a bukáson nem segít.

 

  • Kerüld a finomított élelmiszereket, üdítőket, nassolni valókat, olajos magvakat, magos pékárukat, fokhagymát, erős fűszereket, stb. Illetve figyeld meg, hogy mit ettél akkor amikor extrém mennyiségűt bukott vissza.

 

  • Amikor elkezded a hozzátáplálást, vagy még csak a kóstoltatást, először add az új ételt, és utána szoptasd meg, a sűrűbbre készített zöldségpüré segít megakadályozni a bukást.

 

  • Ha módod van rá, szoptasd. Ameddig csak lehet.

 

  • Hordozd kendőben, csatosban, amiben jól esik. A testközelség fontos, illetve ahogy lépdelsz, segítesz neki, hogy kijöjjön a levegő. Azért megjegyzem, hogy mi csak evés után 1,5-2 órával tudtunk így útnak indulni, ha nem akartam, hogy minden a nyakamban landoljon. Ne add fel, arra a fél órára is megéri lemenni levegőzni.

 

  • Kend a pocakját a hasfájásnál említett keverékkel. Hidd el, ezen is segít. Nem oldja meg teljesen, de javul a helyzet.

 

  • Altasd hason. Ennek segítségével kijön a bent maradt levegő, és nem fogsz egész éjjel azon izgulni, hogy vajon megfullad-e a böfi rengetegben... Nálunk az elején éjjel is annyira sokat bukott, hogy csak úgy voltam nyugodt, hogy odatoltam az ágyát a miénkhez. Így szoptatás után is minimálisan kellett mozgatni az ágyáig, illetve éjjel is könnyen megtörölgettem. Csináld úgy, hogy te nyugodt legyél, ne foglalkozz mással!

 

  • És a legfontosabb, próbáld meg élvezni ennek ellenére az első hónapokat, és ne foglalkozz azokkal, akik pusmognak a hátad mögött, hogy mért nem viszed ide-oda a babádat, vagy miért van szükségetek magányra a szoptatási idő környékén.  Rendezd le a sajnálkozókat, hiszen a te babád egészséges, minden rendben, ezt simán kinövi!

 

mother-84628_1280.jpg

Nektek mi vált be? Oszd meg tapasztalatod, hátha másnak pont az fog segíteni!

 

 

 

 

Címkék: Baba Hasfájás Aromaterápia

A bejegyzés trackback címe:

https://iz-illat-varazslat.blog.hu/api/trackback/id/tr406529421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maczuda 2014.07.22. 16:56:42

Ami bevált ès ez főleg a legelejèn a fontos,hogy a 3 illetve 4 órás etetès mindig ugyanakkor legyen. Termeszetesen egy kicsi ide-oda csúszás belefèrdemax.fèl óra.ugyanis ez a rendszer segít abban,hogy kialakuljon az emèsztès,legyen ideje a gyomornak is pihenni.ezèrt sem túl szerencsès az igèny szerinti etetès. A test is tanul. Persze ez az elejèn aztán lazul a dolog.nekünk bevált,a többi praktika nem,csak a rendszeressèg.

eßemfaßom meg áll 2014.07.22. 17:16:36

ez itt a termékelhelyezés: Infacol

nekünk az első pár üvöltö csecsemő mellett átvirrasztott éjszaka után a megváltást hozta. patikában 2e fölött van, internetpatikából ezerhat, majd egy hónapra elég egy flakon, életem legjobb befektetése volt. Az alvás megfizethetetlen élmény :)

eßemfaßom meg áll 2014.07.22. 17:17:38

Ja igen, ilyen természetközeli simogatásos-ráolvasásos dolgok nem müködtek.

RGabi 2014.07.22. 17:19:02

@eßemfaßom meg áll: Szerencséd van, hogy nálatok működött. Nálunk csak extra bukást eredményezett...

eßemfaßom meg áll 2014.07.22. 17:26:29

@RGabi: nyilvőn ahol alap hogy ami bemegy az ugyanott ki is jön, ott nem igazán tud működni az a szer aminek a kajával bent kellene maradni. De akinél a bébi szimplán a szelekkel küzd és nem a balcsin, annak szvsz érdemes tennie vele egy próbát

eßemfaßom meg áll 2014.07.22. 17:26:31

@RGabi: "Masszírozzuk a baba pocakját az alábbi keverékkel, naponta akár több alkalommal: 5 ml sárgabarackmag olaj, 1 csepp lavandula angustifolia illóolaj, 1 csepp citrus reticulata (mandarin) 1 csepp chamamelum nobile (római kamilla) illóolajjal."

azért ha végiggondolod, hogy mennyi esélye van az olajos koktélból bármennyi hatóanyagnak bejutni a bélrendszerbe ahol a problémát kezelni kell... persze a simogatás jó irányba segíthet akár, de ahhoz nem kell az olajfürdő

RGabi 2014.07.22. 17:30:29

@eßemfaßom meg áll: A bőrön át meglepődnél milyen gyorsan szívódnak fel a hatóanyagok. Szokták mondani, ha a kemikáliával teli kozmetikumokat mind megennénk, kevésbé lenne káros, mint amikor bőrre kenjük. Az aromaterápia nem ráolvasás, a mandarin és a római kamilla illóolaja simaizom görcsoldó, a levendula nyugtat,lazít, ezért került a keverékbe.

eßemfaßom meg áll 2014.07.22. 18:18:30

@RGabi: be a bélrendszerbe és ott nekiállnak a gázbuborékok oszlatásának? mondjuk nekem mindegy, mindenki azt ken amit akar és oda ahova jól esik neki

RGabi 2014.07.22. 20:38:55

@eßemfaßom meg áll: igazad van,nem fogalmaztam pontosan. A két szer hatásmechanizmusa teljesen más. Az infacol a belekben szünteti meg a gázosodást,azáltal az anyaggal ami összegyűjti a kis buborékokat és egy nagyot csinál belőle,ami könnyebben távozik alul vagy felül. Az aromaterápiás kence a hatóanyagaival a bőrön át felszívódva hat az izmokra ( a has simaizomzatára), oldja a görcsöt, így megszűnik a fájdalom. Illetve hat az idegrendszerre,a levendula nyugtató,de nem szedatív hatása érvényesül,segít lecsendesíteni,megnyugtatni a babát,miután oldódtak a hasi görcsei.

petimegmondja 2014.07.22. 22:10:51

A "bukást" az okozza, hogy a baba sok levegőt nyel szopás közben. A lefejés és cumisüvegből etetés sokat segíthet, esetleg váltsatok pozíciót.

A hasfájás a "szelek" miatt van. Ha nem jön ki magától, segíteni kell, amihez a szélcső a legjobb. Ez egy vékony csövecske orvosi műanyagból. Kis krémmel be kell vezetni a végbélbe úgy 1-1,5 centi mélyen és huss, vége a szenvedésnek. Gyógyszertárakban kapható.
süti beállítások módosítása