tagx.jpg

Holnap Halloween! Tudom, sokan nem foglalkoznak ezzel az Amerikából begyűrűzött felhajtással, de ha óvodás, iskolás, netán kamasz gyerekünk van, nem hunyhatunk szemet az ünnep felett. Millió variáció létezik, hogy készüljünk fel az ünnepre, lehet tököt faragni, ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezeket, és kiegészítőket készíteni, és persze különféle süteményeket is lehet sütni. Én is készítettem egy sütőtökös fogást, ami fogyasztható főétel gyanánt, de nasinak is megállja a helyét. Nem egy puccos étel, de annál finomabb, és nagy tudomány sem kell az elkészítéséhez. Mivel ronda és finom, elneveztem zombi lábujjnak.

Készítsetek ti is zombi lábujjakat!

koll1_15.jpg

Zombi lábujjak:

Hozzávalók:

  • 1 db kisebb sütőtök
  • 3 db közepes alma
  • 6 evőkanál darált dió
  • 2 evőkanál méz
  • ízlés szerint őrölt: gyömbér, fahéj, szegfűszeg
  • 100 g amaránt liszt
  • kevés mandulaliszt sütés után porcukor helyett
  • olíva olaj

h3_1.jpg

Elkészítés:

A sütőtököt felvágjuk, és megsütjük a cikkeket. Az almát lereszeljük, a diót ledaráljuk, és ha megsült a sütőtök ezeket mind összekeverjük. Hozzáadjuk a mézet, a fűszereket, és megálljuk, hogy megegyük mindet. Belekeverjük az amaránt liszt 3/4-ét, zombi lábujjakat formázunk, és beleforgatjuk a maradék lisztbe őket. Forró olíva olajban lassú tűzön alaposan átsütjük, majd ha kihűlt mandulalisztbe forgatjuk. A lábujjak így elérik végső, üszkös állapotukat. :) Főételként fogyasztható kölessel, és kevés házi cukormentes sárgabarack lekvárral. Nassolóknál meg úgysem marad másnap ebédre.

h4.jpg

Extrák:

Gluténmentes, Tojásmentes, Tejtermékmentes, Mindenmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Ebéd, Nasi, Ételintolerancia, Gyerekbarát, Laktózmentes, Vegetáriánus

h5.jpg

 

Címkék: Halloween Vegetáriánus Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Nasi Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

Sóska és cékla

 2014.10.26. 20:55

s1_2.jpg

Sokak számára talán bizarrul hangzik a sóska és a cékla házasítása, ám meg kell hogy mondjam, működik. A sóska c-vitaminban, oxálsavban, foszforban és vasban is gazdag, a cékla pedig A, B, C vitaminban, vasban, káliumban bővelkedik, és segít a szervezet sav-bázis egyensúlyának helyreállításában. Fogyasztásuk előnyös ősszel, amikor különösen fontos az immunrendszerünk támogatása. Sok vitaminnal, és ásványi anyaggal feltöltekezve, szervezetünk könnyebben veszi majd az akadályokat a téli időszakban. Akinek fontos az egészsége, próbálja ki ezt a receptet!

Te hogy töltöd fel magad vitaminokkal, ásványi anyagokkal télre?

s2_3.jpg

Sóska és cékla burgonyaágyon

Hozzávalók:

  • 5 db közepes burgonya
  • 4 db közepes cékla
  • 400 g friss sóska
  • 3 evőkanál méz
  • só, olíva olaj
  • 1 evőkanál burgonya keményítő

s3_2.jpg

Elkészítés:

A burgonyát, és a céklát külön lábosban, sós vízben puhára főzünk héjában.A sóskalevelek szárát eltávolítjuk, alaposan megmossuk, majd olíva olajon összefonnyasztjuk, sózzuk, és a burgonyakeményítővel sűrítjük. Egy olíva olajjal megkent tepsibe rétegeljük a szeletelt, hámozott burgonyát, majd erre a sóskát, végül a szintén megtisztított, és felszeletelt céklát. Végül megkenjük a tetejét mézzel, és 180 fokos sütőben pirosra sütjük.

s5_1.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Ebéd, Mindenmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Vegetáriánus, Olcsó, Gyerekbarát

b4_1.jpg

Minden anyuka álma egy olyan babakeksz, amit jó szívvel adhat a gyerek kezébe. A bolti verziók tele vannak mindennel. A legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük őket szuper minőségűnek,vagy tápanyagban gazdagnak. Gondos anyuka elolvassa a címkét, és ha azt látja, hogy bio, akkor minden rendben van vele. Sajnos ez nem igaz minden bio termékre. Nem is szeretném megnevezni azokat a termékeket, amik kiverték a biztosítékot nálam, inkább megmutatom, hogy én mit adok keksz címszó alatt a babámnak. Nevezhetjük babasüteménynek is, mert nem lesz olyan kemény, mint a bolti, de a kis kezeknek ideális, és az íze is finom. A babamosoly, és a jóízű hümmögés a fogyasztása közben, pedig megfizethetetlen. Nálunk nincs evés a két étkezés között, nem tartom jónak, uzsonnára vagy tízóraira tökéletes választás pár darab ebből a fajtából.

b5.jpg

És, hogy miért jó ez a keksz? Az amaránt liszt és puffasztott változat kiváló ásványi anyag forrás. Gazdag kalciumban, vasban, cinkben és magnéziumban, ezen kívül B1, C és E vitamint is tartalmaz. A köles gazdag B vitaminokban, és magnéziumban, hozzájárul az egészséges koleszterinszinthez, jó minőségű fehérjeforrás, és még sorolhatnánk. A kókuszolaj szintén gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, emellett laurinsavat is tartalmaz, ami egy kitűnő baktérium- és vírusölő anyag. Segíti az emésztést. Az alma pedig magas flavonoid tartalmú, emésztést segítő, rákmegelőző, ásványi anyagokban gazdag.

A keksznek egy hibája van. Fogalmam sincs meddig lehet eltartani, és hogy nézne ki másnap, mert amellett, hogy a kislányom jóízűen eszi ameddig látja, a család többi tagja is szívesen rájár...

Te magad sütöd a babakekszet, vagy beéred a boltival?

koll1_14.jpg

Egészséges babakeksz:

Hozzávalók:

  • 2 db közepes érett alma
  • 3 evőkanál kölesliszt
  • 3 evőkanál amarántliszt
  • 1 evőkanál puffasztott amaránt
  • 1 evőkanál kókuszvaj
  • opcionálisan lehet bele tenni aprított aszalt gyümölcsöt is, én most nem használtam

Elkészítés:

Az almákat hámozás után lereszeljük, hozzáadjuk a liszteket, és a puffasztott amarántot., majd a kókuszvajat is. Alaposan összedolgozzuk, ha kell, kevés vizet adunk hozzá. Ez függ az almák lédússágától. Formázható, nem kemény masszát kell kapnunk. Sütőpapírra kekszeket formázunk, majd 180 fokra előmelegített sütőben légkeveréses funkción 15 perc alatt készre sütjük. A formája lehet másmilyen is, ahogy a gyerekünk szereti. Forrón nem ér megkóstolni!!!

koll2_14.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Kukoricamentes, Rizsmentes, Szójamentes, Mindenmentes, Ételintolerancia, Nasi, Gyerekbarát, Gyors, Vegetáriánus, Vegán, Reggeli, Cukorbetegség, Inzulin rezisztencia

 

Címkék: Reggeli Gyors Vegetáriánus Cukorbetegség Gluténmentes Vegán Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Nasi Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes inzulin rezisztens

Gyors tepsis vacsora

 2014.10.20. 21:59

z2_2.jpg

Amikor az ételintoleranciások kifogynak az ötletekből, hogy mit egyenek vacsorára, akkor jól jön ez a gyors, tepsis rakottas. Szerintem az ételintoleranciában nem az ebéd kitalálása, megvalósítása a legnehezebb, hanem a reggelik, és vacsorák újragondolása. Így nálam a vacsora is többnyire főtt étel, a reggeliket pedig gyümölcsök, magvak kombinációjával próbálom megoldani. Ma jön egy gyors vacsora ötlet, próbáljátok ki!

Táplálékallergiád, vagy intoleranciád van? Te mit vacsorázol?

z1_2.jpg

Gyors, tepsis vacsora:

Hozzávalók:

  • 5-6 db közepes burgonya
  • 1/2 karfiol
  • 1 db lilahagyma
  • 4 db paradicsom
  • 6 szelet glutén, tej, tojásmentes prosciutto sonka
  • olíva olaj, só, bors
  • 1/2 dl száraz fehérbor

Elkészítés:

A tepsibe sütőpapírt teszünk, meglocsoljuk olíva olajjal. A burgonyát vékony szeletekre vágjuk, és a tepsibe rakosgatjuk. Erre helyezzük a szeletelt hagymát, az apróra rózsákra szedett karfiolt,és a cikkekre vágott paradicsomot. Átforgatjuk az olíva olajban, és a sót, borsot is alaposan eloszlatjuk a kezünkkel, majd betakarjuk a sonkaszeletekkel a zöldségeket. Ráöntjük a fél dl fehér bort, lefóliázzuk, és 40 percig sütjük 200 fokon, légkeveréses funkción. Ha szeretjük a ropogós sonkát, kitakarás után még 10 percig pirítjuk.

z3_2.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tojásmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Szójamentes, Kukoricamentes, Rizsmentes, Gyors, Vacsi, Ebéd, Táplálékintolerancia, Mindenmentes,Gyerekbarát

z4_1.jpg

 

Címkék: vacsi Gyors Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

A szantál varázsa

 2014.10.15. 20:49

wellness-285587_1280_1.jpg

Ma újra beültem az iskolapadba, és a hét többi napján is ezt fogom tenni, ugyanis folytatódik az aromaterápiás masszázs képzés. Mióta gyerekem van, vegyes érzésekkel indulok útnak vidékről a fővárosba. Karnyújtásnyi távolságnak mégsem nevezhetem, nem lehet csak úgy hazaugrani. Évek óta várom a masszázsképzéseket, valami miatt az elmúlt pár évben mindig meghiúsult a részvételem, de idén semmi és senki nem állíthatott meg. Ugyan nehéz szívvel hagyom itt reggelente a kislányom, de annyira szívesen megyek a Panarom iskolájába, hogy lelkiismeret ide vagy oda, egész nap szinte időm sincs rá gondolni. Tudom, hogy a szüleimnél a legjobb kezekben van, így koncentrálhatok az új ismeretek beszívására. Azért este a világ legjobb érzése újra magamhoz ölelni a kis drágát.

indian-sandalwood-332884_1280.jpg

És ha már aromaterápia, előkerült a szantál illóolaja. Ezt a csodát kaptam a mai keverékembe, amivel egy kedves csoporttársam masszírozott meg. Mást is tartalmazott a keverék, de a szantál illata mindenen átütött, és még este fürdés előtt is éreztem magamon ezt a bársonyos, léleksimító illatot. Nem csoda, hiszen  parfümterminológiai besorolás szerint ez egy alapillat, amiről tudni kell, hogy hatása akár 7 napig is tarthat. Épp ezt a tulajdonságát használják ki amikor parfümökhöz keverik, és illatfixálóként is működik,mert megköti a többi illatot.

angel-427478_1280.jpg

A szantál illóolaja, latinul Santalum Album, a szantálfélék családjába tartozik, és vízgőz desztillációval nyerik ki az illóolajat.

Jelmondata: Íme, ez az út vezet Istenhez!

65-90%-ban tartalmaz santalol-t. Fertőtlenítő, afrodiziáló, összehúzó, köhögés csillapító, nyákoldó, hámosító hatása van fizikális szinten. Nyugtatóan, lazítóan hat a pszichére, élénkíti a fantáziát, erősíti a belső béke érzését, oldja a feszültséget, és elősegíti a meditációt.

candle-335965_1280.jpg

Javasolt a használata:

  • légúti megbetegedéseknél, húgyúti fertőzések esetén, torokgyulladásnál, impotencia és frigiditás fennállásakor, görcsös köhögésnél.
  • Emellett kitűnően alkalmazható száraz, érzékeny, öregedő, vagy ráncos bőrre, pszoriázisra, és segít depresszió és álmatlanság esetén is.

szantalfa-darabos-25gr-253278.jpg

Ráadásul ellenjavallata nincs, így bátran használhatjuk, amennyiben megbízható forrásból, ellenőrzött minőségű illóolajat tudunk beszerezni.

A pontos terápia meghatározásához mindig keressünk fel szakképzett aromaterapeutát!

Címkék: baba Aromaterápia Bőrápolás

v4.jpg

Azok akik számára fontos a fehérjebevitel, például a testépítők, és egyéb sportolók, azok nagyon fognak örülni a mai receptemnek. Persze egyéb diétába is beilleszthető. A vöröslencse kiváló fehérjeforrás, és ráadásul nagyon gyorsan elkészül, és még be sem kell áztatni. Sokkal könnyebben emészthető mint egyéb lencse társai, mivel hántoláskor eltávolítják a nehezen emészthető héját. Így a gázképződésre hajlamosak is bátran fogyaszthatják. Magas a folsav és vastartalma, illetve található benne omega 3 és omega 6 zsírsavak.

Őszi napokon a lencsefőzelék is nagyon jól tud esni, mivel a kínai orvoslás szerint melegítő hatású ételről van szó, de most próbáljátok ki ebben a változatban is!

v1.jpg

Sült csirkecomb vöröslencse ágyon:

Hozzávalók:

  • 3-4 db egész csirkecomb
  • 1/4 brokkoli
  • 200 g vöröslencse
  • só, bors, római kömény, olíva olaj
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

A vöröslencsét megfőzzük egy gerezd fokhagymával sós, római köményes vízben. Amikor megfőtt, egy olíva olajjal meglocsolt tepsibe simítjuk. A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, és a lencseágyra ültetjük. A brokkoli rózsákat kicsit olajozzuk, és a combok közé helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig fólia alatt, majd további fél órán át kitakarva pirítjuk ropogósra.

v2.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Mindenmentes, Gyors, Gyerekbarát, Karcsúsító, Ebéd, Cukorbetegség, Inzulin rezisztencia, Ételintolerancia

v3.jpg

 

Címkék: Gyors Cukorbetegség Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Karcsúsító Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes inzulin rezisztens

Almás lilakáposzta és falafel

 2014.10.13. 15:54

l3_2.jpg

Imádom a lila színt a tányéromon, és hajlamos lettem volna elfelejteni, hogy milyen finomságokat lehet a lilakáposztából készíteni, ha nem kapok egy kis inspirációt kedves blogger társamtól, Nóritól, a Diéták&Álmok szerzőjétől. Ő cukorbetegeknek, inzulin rezisztensek számára ír szuper recepteket, érdemes figyelemmel kísérni, amennyiben fogyókúráztok, vagy az előbb említett problémák valamelyikében szenvedtek. És itt a recept is, ami megihletett.

Most pedig lássuk, én mit készítettem lilakáposztából, amit gluténérzékenyek, tojásmentes, és tejmentes diétán lévők, vegetáriánusok és vegánok is bátran fogyaszthatnak.

Felcsigáztalak? Olvass csak!

l5.jpg

Almás lilakáposzta és falafel:

Hozzávalók:

  • 1 kis fej lilakáposzta
  • 1 nagy golden alma
  • 2 evőkanál olíva olaj
  • só, bors, 1 teáskanál fahéj

 

  • 200 g csicseriborsó liszt
  • 1 vöröshagyma
  • 1 evőkanál korianderzöld (szárított, vagy friss nagyon apróra vágva)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál szárított vagy friss petrezselyem
  • 1 teáskanál római kömény
  • 1 evőkanál kölesliszt

l4_3.jpg

Elkészítés:

A káposztát és az almát lereszeljük, kevés olíva olajon megpároljuk sóval, borssal és fahéjjal ízesítjük. 

Közben a csicseriborsó liszthez adjuk a lehető legapróbbra vágott hagymát, fokhagymát, koriandert, petrezselymet, majd az őrölt római köményt is. Annyi vízzel hígítjuk, hogy formázható legyen a massza. Kis gombócokat formázunk belőle, megforgatjuk köleslisztben, és forró olíva olajban kisütjük. Nagyon harmonikus az íze a falafel-nek a káposztával. Éhesebb típusok egészítsék ki párolt kölessel vagy barna rizzsel.

koll_14.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tojásmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Rizsmentes, Szójamentes, Kukoricamentes, Mindenmentes, Ételintolerancia, Gyors, Gyerekbarát, Cukorbeteg, Inzulin rezisztens, olcsó, Karcsúsító, Vegetáriánus, Vegán, Ebéd

l6.jpg

 

Címkék: olcsó Gyors Vegetáriánus Cukorbetegség Ebéd Gluténmentes Vegán Laktózmentes Gyerekbarát Karcsúsító Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes inzulin rezisztens

Mézes-chilis csirkeszárnyak

 2014.10.09. 21:10

m2_2.jpg

A csirkeszárny nálunk sosem örvendett nagy népszerűségnek. Sőt mi több, még sosem vettem különállóan egy tálca csirkeszárnyat. Viszont, amikor háztáji csirkéhez jutok, óhatatlanul is találkozni szoktam a szárnyával, ami eddig többnyire a húslevesben landolt. Igen ám, de most két háztáji csirkét kaptam a mamámtól, így értelemszerűen négy darab csirkeszárny figyelt a pultomon, sugallván, hogy kár lenne őket ismét a levesbe küldenem. Ekkor jött a szikra, hogy készítek egy kis csípős-mézes verziót belőlük. Rémesen egyszerű, és nagyon ízletes. Köretnek akár saláta, akár párolt zöldség jól illik hozzá.

m1_1.jpg

Mézes-chilis csirkeszárnyak

Hozzávalók:

  • 4 db csirkeszárny (persze többet is készíthetsz)
  • 2 evőkanál méz
  • 2 db kicsi, piros, méregerős chili paprika
  • só, olíva olaj

Elkészítés:

A szárnyakat megtisztítjuk, meggyőződünk róla, hogy semmiféle tollmaradvány nincs rajta, gondolom mondanom sem kell, ha sütés után ilyet találunk, tuti nem esszük meg. Egy kisebb tepsit kikenünk olíva olajjal, a csirkéket besózzuk, majd átdörzsöljük mézzel. Alaposan megszórjuk az apróra vágott chili paprikával. 200 fokra előmelegített sütőben 25 percig fólia alatt, majd további 25 percig kitakarva, alsó-felső légkeveréses funkción ropogósra sütjük.

m3_1.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Rizsmentes, Mindenmentes, Ebéd, Nasi, Gyors, Ételintolerancia, Olcsó

Címkék: olcsó Gyors Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Tojásmentes Nasi Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

Almás-mákos quinoa

 2014.10.08. 21:29

a5.jpg

Jelentem ez az étel az új kedvencem! A hétvégén rengeteg almát kaptunk, ezért evidens volt, hogy a héten valamelyik ebédhez felhasználom őket. Mi ezt az ételt főételként fogyasztottuk, mellé egy hagyományos karalábé leves készült, remekül kiegészítették egymást. De kezdjük az elején. Mi is az a quinoa?

A quinoa a paraj és a céklafélék rokona, valójában nem is gabona, de mivel hasonló a felhasználása, mint a gabonáknak, ezért manapság ide sorolják. Dél-Amerikából származik, és az inkák egyik kedvelt eledele volt, ők a magok anyjának nevezték. És miért jó, ha fogyasztjuk? Lássuk csak!

  • Gluténmentes
  • Lassan lebomló szénhidrát, sok rostot tartalmaz, ezért kiváló cukorbetegek, inzulin rezisztensek számára is
  • Nagyon nagy a vitamin és ásványi anyag tartalma (B vitaminon, C, E vitamin, Béta karotin, gazdag magnéziumban, kálciumban, vasban, káliumban, foszforban, cinkben)
  • Esszenciális aminosavakban gazdag
  • Telítetlen zsírsavakat tartalmaz

Ha még nem tetted, próbáld ki, édesen és sósan egyaránt ínycsiklandó!

a4_2.jpg

Almás-mákos quinoa:

Hozzávalók:

  • 10 db alma ( ki milyen fajtát szeret)
  • 150 g quinoa
  • 1-2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál fahéj
  • 3 evőkanál mákliszt, vagy apróra darált mák
  • 2 evőkanál mandulaliszt (akár elhagyható)
  • 1 teáskanál kókuszolaj

koll_13.jpg

Elkészítés:

A quinoát másfélszeres vízben ízesítés nélkül megfőzzük. Én ezt ismét a rizsfőzőmben tettem meg, így nem kellett vele külön foglalatoskodni. (Látjátok mennyi mindenre jó? ) Közben meghámozzuk az ipari mennyiségű almát és szeletekre vágjuk a magház eltávolítása után. A háromnegyed rész almát kevés vízben feltesszük főni mézzel és fahéjjal ízesítjük. Ha a quinoa megfőtt egy kókuszolajjal kikent tepsibe egyengetjük. Megszórjuk a tetejét mandulaliszttel, majd ráhelyezünk egy réteg szeletelt nyers almát. Ezután megszórjuk a mákliszttel, majd rákupacoljuk a megfőtt almát és alaposan meglocsoljuk a mézes-fahéjas levével. 180 celsius fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt pirosra sütjük a tetejét. Ha kihűlt, már fogyaszthatjuk is.

a6_1.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Mindenmentes, Kukoricamentes, Rizsmentes, Tojásmentes, Szójamentes, Ételintolerancia, Gyors, Gyerekbarát, Ebéd, Nasi, Vegetáriánus, Karcsúsító

Címkék: Gyors Vegetáriánus Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Karcsúsító Tojásmentes Nasi Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

Indítsd jól a reggeled!

 2014.10.06. 21:26

a4_1.jpgA reggelizés jó, a reggelizés fontos. Törődj magaddal, kelj fel 15 perccel előbb, és reggelizz! Tudom, nagyon rossz érzés ébresztőórára kibújni a meleg takaró alól, olyankor mindenki azt mantrázza, hogy csak még öt perc. De a telefon szakadatlanul riaszt, és eljön az idő, amikor nem nyomhatod meg a szundi gombot. Ha nem akarod, hogy ez az érzés a hatalmába kerítsen, határozd el még este, hogy korábban fogsz felkelni, mégpedig szépen meg is fogsz reggelizni. Ezért cserébe, kicsivel hamarabb bújj ágyba, hogy nehogy le kelljen faragni az alvásidődből. Különben is az éjfél előtti alvás aranyat ér. Ha sikerült reggel kivakarnod magad az ágyból, nincs más hátra, minthogy készíts magadnak egy napindító turmixot, amitől biztosan felébredsz, és minden apró sejted hálás lesz neked, hogy ilyen finomsággal táplálod őket.

Jöhet a reggeli turmix?

a1_1.jpg

Napindító turmix:

Hozzávalók:

  • 1/2 ananász
  • 1 narancs
  • 3 alma

a2.jpg

Elkészítés:

A hozzávalókat alaposan megmossuk, meghámozzuk, az almák magját kivágjuk. Ezután gyümölcscentrifugán leengedjük őket, és már el is készült a friss, zamatos reggeli italunk. Semmi adalék, tartósítószer, ízletes, üdítő. Lehet más gyümölcsből is készíteni, nálam most ez készült. Próbáljátok ki! Tudom, mindenki utál gyümölcscentrifugát mosogatni, ha nagyon sietsz reggel, áztasd be, este elmosod! :)

 

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Mindenmentes, Szójamentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Gyerekbarát, Gyors, Ital, Reggeli, Ételintolerancia, Vegetáriánus, Vegán

 

Címkék: Ital Gyors Vegetáriánus Gluténmentes Vegán Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

süti beállítások módosítása