sparklers-586002_1280.jpg

Boldog Új Esztendőt kívánok mindegyikőtöknek, illetve azt kívánom, hogy érjétek el a céljaitokat, váljanak valóra álmaitok a 2015-ös évben!

darts-102919_1280.jpg

Apropó, tudtátok, hogy minden lehetséges, amit nagyon szeretnénk? Én azt gondolom mindenki képes valóra váltani az álmait, ha elég energiát fordít rá. A kulcsszó a ráfordítás. Ha csak vágyakozunk, de semmit nem teszünk érte, az csak álom is marad. Legyenek kitűzött céljaid, határozd meg pontosan őket, készíts ütemtervet az eléréséhez, képzeld el minden nap, képzeld el, hogy már valóra vált. Ne hagyd, hogy a figyelmedet eltereljék mások, és magadnak se engedd meg ezt. És az álom egy napon a tiéd lesz a valóságban is.

Ez egy rendhagyó bejegyzés a blogomon, de hátha valakinek pont ez nyújt majd segítséget, így leírok egy személyes példát.

shield-288565_1280.jpg

Főiskolás korom utolsó évében tudtam, hogy mindenképpen külföldre szeretnék menni világot látni, tanulni, dolgozgatni. Abban biztos voltam, hogy angol nyelvterületre vágyom. Igen ám, de én a meleget szeretem, így Angliát első körben kilőttem. Maradt a körben Amerika és Ausztrália, Új- Zéland. És amikor ezek a lehetőségek maradtak, rájöttem, hogy nekem el kell jutnom Ausztráliába. Nem érdekelt, hogy hogyan, miből, de el kellett jutnom. Mivel ketten mentünk a párommal, aki azóta már a férjem, sok mindent ki kellett tervelnünk előre. Kezdeném azzal, hogy először őt kellett meggyőznöm, hogy mi eljuthatunk a világ végére akkor is, ha nem állnak halomban a milliók. Aztán jött a pontosítás. De ezt azokon az oldalakon is elolvashatjátok, amik azzal foglalkoznak, hogy mi kell ahhoz, hogy kijuss Ausztráliába. Nem is ez volt a lényeg. Akartam, meggyőztem minden körülöttem élő rokont, barátot, hogy ez jó lesz, és márpedig mi eljutunk oda. Minden nap elképzeltem, hogy milyen lesz. Elképzeltem, hogy lesz munkám, barátaink, lesz mit ennünk, és élmények sorozata fog várni minket. Ahogy közeledett ez indulási idő, egyre pontosabb lett minden, így még jobban eltudtam képzelni, hogy mi vár ránk. Ezzel keltem, és feküdtem. Iszonyatos energiát fektettem bele. Az utazást megelőző nyáron egy kislányra vigyáztam nyári munka gyanánt. Már akkor reggelente, amikor hozzájuk suhantam a biciklimen arról ábrándoztam, hogy milyen csodálatos lesz kint. Egy év tervezés eredményeképp eljutottunk oda, amiről korábban álmodni sem mertem volna. És minden perce egy csoda volt annak az egy évnek. Azóta is úgy emlékszünk rá, mintha kilőttek volna az űrbe minket egy évre.

És hogy ellenpéldát is mondjak. Pár évvel később ismét megfordult a fejünkben, hogy elhagyjuk hőn szeretett kis hazánkat. :) Csak egy kicsit hosszabb időre. És egyikünk sem gondolta véresen komolyan, csak ábrándoztunk róla. Nem is lett belőle semmi.

stones-451329_1280.jpg

Szóval egy tanácsom van, merj hinni, álmodni, és kezdj bele minél hamarabb a megvalósításba, különben a semmire pazarlod az idődet. 

Ezt a bejegyzést saját magamnak is szánom, ha épp a kitartásom és az energiám fogyna el.

Köszönöm, hogy elolvastatok, remélem lesz akinek ma pont ezekre a sorokra van szüksége, hamarosan újra jövök a receptjeimmel!

 

 

dscf0065.JPG

Ez a receptem azoknak szól, akik unják már a sajtos rudat, de szeretnének valami hasonló ropogtatni valót készíteni az ünnepekre. Meg persze azoknak, akik nem ehetnek hagyományos sajtos rudat. A recept tej, tojás és lisztmentes, így az allergiások is bátran választhatják. Ebben senki sem fog csalódni, nálunk ma sült ki, de már nincs sok...

Gyerünk a konyhába, már nincs sok idő sütni, ha ügyes vagy még ma este ott gőzölöghet az asztalodon! (Persze, ha nem kell boltba menned)

Kipróbálod? Vagy ragaszkodsz a hagyományokhoz?

dscf0050.JPG

Sokmagvas rúd:

Hozzávalók:

  • 150 g tökmagliszt
  • 100 g szezámliszt
  • 50 g napraforgómag liszt
  • 1 evőkanál mákliszt
  • 1 evőkanál útifűmag héj
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 dl olíva olaj
  • víz
  • díszítéshez: 1 marék mag mix ( napraforgó, tökmag, fenyőmag)

Elkészítés:

A liszteket, az útifűmaghéjat, a szódabikarbónát és a sót, egy tálban összekeverjük.Hozzáöntjük az olíva olajat, és apránként adagoljunk hozzá vizet, közben gyúrjuk össze a tésztát. Addig adjuk a vizet, míg olyan állagú tésztát nem kapunk, mint a hagyományos sajtos rúdé. Ekkor szezámliszttel megszórt deszkán fél centi vastagra nyújtjuk, és a tetejére magokat nyomkodunk finoman. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, és 180 fokra előmelegített légkeveréses sütés funkción pirosra, ropogósra sütjük.

dscf0069.JPG

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Vegetáriánus, Vegán, Gyors, Gyerekbarát, Mindenmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Rizsmentes, Ételintolerancia, Inzulin Rezisztens, Cukorbetegség, Karácsony, Nasi

Ha tetszett a recept, kedveld az oldalt a facebook-on! Persze bátran meg is oszthatod a receptet a barátaiddal! :)

Kellemes ünnepeket, szeretetteljes, békés készülődést kívánok Nektek!

Címkék: Karácsony Gyors Vegetáriánus Cukorbetegség Gluténmentes Vegán Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Nasi Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes inzulin rezisztens

m2_3.jpg

Mézeskalácsot sütni nem nagy dolog. De ha se liszt, se tojás, se tejszármazék nem kerülhet bele, úgy már igazi kihívás. Ma én is megpróbáltam a lehetetlent, és kijelenthetem, nagyon finom lett. Az igaz, hogy az íze nem olyan, mint a klasszikus mézeskalácsé, de be lehet újítani, így is finom, ráadásul nem terheli a gyomrot. Babáknak nem ajánlom, mert mézet és diót tartalmaz, ami allergén lehet a számukra.

És hogy miért csak most jövök a mézeskalács recepttel? Ennek az az egyszerű magyarázata, hogyha túl korán sütök, akkor karácsonyig lába kél a süteményeknek... Így viszont gyorsan megtöltöm a fémdobozaimat, és van esélyük jövő hétig. Ti, akik már három tepsivel sütöttetek mézeskalácsot, gondolom már mind meg is ettétek, szóval kipróbálhatjátok ezt, hogy maradjon valami az ünnepekre is! Hajrá!

m4.jpg

Mindenmentes mézeskalács:

Hozzávalók:

  • 100 g amaránt liszt
  • 100 g darált dió
  • 100 g kókuszliszt
  • 2 evőkanál útifűmag héj
  • 5 evőkanál vegyes virágméz (Simon Méhészet, Környe)
  • 1/2 evőkanál szódabikarbóna
  • 2 evőkanál mézeskalács fűszer ( vagy: fahéj, gyömbér, szegfűszeg, csillagánizs őrölve)
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • víz
  • díszítéshez: negyed diódarabok, aszalt fekete cseresznye, vagy más aszalvány

m3_2.jpg

Elkészítés:

A liszteket, a darált diót, szódabikarbónát, fűszereket és az útifűmag héjat összekeverjük, majd hozzáadjuk a 35 fokra melegített mézet, és a szobahőmérsékletű kókuszolajat. Lassan adagolunk hozzá kevés vizet addig, hogy gyúrható állagú tésztát kapjunk. A kókuszliszt miatt kicsit morzsálódik, ne ijedjünk meg, folytassuk a gyúrást, ha nagyon nem akar összeállni, adjunk hozzá még kevés útifű maghéjat, és vizet. Ha meggyúrtuk a tésztát, tegyük 20 percre hűtőbe. Ezután nyújtsuk amaránt liszttel megszórt deszkán ujjnyi vastagra, és szaggassuk ki tetszés szerinti formákra, vagy gyúrjunk belőle kis golyókat. A golyók tetejét díszítsük a dióval, és az aszalványokkal. Ezután 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig pirosra sütjük őket. Aki szeretné díszítheti a formákat citromlével kikevert porcukorral. Én már nem igényelnék extra kalóriát, ezért csupaszon hagyom őket.

m5.jpg

Extrák:

Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Mindenmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Vegetáriánus, Gyors, Gyerekbarát, Karácsony, Ételintolerancia

m1_2.jpg

Ha tetszett a recept, kövess a facebook-on! Hamarosan újabb recept következik!

Címkék: Karácsony Gyors Vegetáriánus Gluténmentes Laktózmentes Tojásmentes Nasi Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

g2_1.jpgSokaknak gondot okoz a karácsonyi menü kiötlése, és a bonyolult fogások elkészítése. Már hetek óta szinte mindenhol karácsonyi recepteket olvasok, de nagyon kevés helyen láttam ünnepi salátát. Én ma éppen ezért egy olyan saláta receptet hoztam nektek, amit biztosan nem lehet elrontani, és az ünnepi asztalon is megállja a helyét, mert annyira szép. A titok a gránátalma, ami nemcsak egészséges, kitűnő immunerősítő, hanem csodaszépen mutat a zöld salátaágyon. Elkészítése pofonegyszerű, akár óvodás, kisiskolás gyermekedre is rábízhatod a saláta elkészítését. Egy dologra figyelj, a gránátalma magjának kinyerése tuti, hogy hagy némi foltot valakinek a ruháján. Én éppen ezért a mosogatóba helyezett tálban szoktam ezt a folyamatot kivitelezni.

Te milyen ünnepi salátát készítesz?

g3_1.jpgGránátalmás ünnepi saláta:

Hozzávalók ( 2 adaghoz):

  • 1 db érett, de kívül még kemény, hibátlan gránátalma
  • 1/2 avokádó
  • 2 marék bébi spenót
  • 2 marék jégsaláta, vagy endívia, vagy amilyet szeretünk
  • 2 evőkanál extra szűz olíva olaj
  • 1/2 kis csokor friss korianderzöld
  • ínyenceknek: 1 marék száraz serpenyőben illatosra pirított dió
  • 1 evőkanál frissen facsart citromlé

Elkészítés:

A salátaleveleket, spenótot egy mélytányérba helyezzük, rákockázzuk az avokádót, meglocsoljuk olíva olajjal, citrom levével, és ráhelyezzük az aprított koriander leveleket és a gránátalma magokat. Aki teheti, szórja meg a tetejét pirított dióval. Jól illik hozzá a kacsasült, és egy pohár jó minőségű száraz rosé bor.

g1_1.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Mindenmentes, Szójamentes, Vegetáriánus, Vegán, Ételintolerancia, Gyors, Karácsony, Gyerekbarát, Cukorbetegség, Inzulin Rezisztencia

Ha tetszett a recept, kövess a facebook-on! Hamarosan újabb receptekkel érkezem!

Címkék: Karácsony Gyors Vegetáriánus Cukorbetegség Gluténmentes Vegán Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes inzulin rezisztens

s7_1.jpg

Ma van a kislányom első születésnapja. Engem személy szerint kiráz a hideg azoktól az első szülinapi fotóktól, ahol a baba két kézzel tömi a szájába a tejszínhabosabbnál tejszínhabosabb krémes tortát, mondván, már egy éves, ehet mindent. És ezekben a cukrászdai tortákban nemcsak a tejszínhab lehet allergén a gyerek számára. Ha mi készítjük, legalább tudjuk mi van benne. Amellett, hogy szerettem volna mindenképpen megsütni saját kezűleg a tortáját, fontos volt, hogy ne kerüljön bele tejtermék, tojás. Mivel zablisztet tartalmaz a recept, ezért a gluténmentes diétába hivatalosan nem illeszthető be, de valakinek ez még belefér. Ugyan az én kislányom mértékkel kap tejterméket, tojást és glutént is, de ma babazsúrt rendeztünk neki, és nem minden kis barátja eszik már ilyeneket. Így esett a választás a mindenmentes tortára, ezért egy anyukának sem kellett aggódnia, hogy vajon mi van a tortában.

Elkészítése egyszerű, bátran meglephetjük vele idősebb barátainkat is, nem csak babáknak készíthető. És még finom is! :)

Te milyen tortát sütöttél a babád első születésnapjára?

koll3_9.jpg

Mindenmentes születésnapi torta:

Hozzávalók:

  • 12 dkg zabliszt (gluténérzékenyeknek gluténmentes változat)
  • 8 dkg gesztenyeliszt
  • 4 evőkanál kakaópor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 12 dkg cukor (tetszés szerint, én kókuszvirág cukrot használtam)
  • 1,5 banán
  • 2 csomag Alnatura csokipuding
  • 7 dl rizstej (The Bridge)

koll1_17.jpg

Elkészítés:

A zablisztet, a gesztenyelisztet, a kakaóport és a szódabikarbónát elkeverjük a cukorral és annyi vizet öntünk hozzá fokozatosan, hogy piskóta állagú tésztát kapjunk. Kettő, sütőpapírral bélelt tepsire kör alakban elsimítjuk a tésztát, majd 200 fokra előmelegített sütőben, körülbelül 30 percig sütjük. Érdemes a végén hústűvel megbökni, hogy biztosan jól átsült-e a tészta. A pudingport elkeverjük kevés rizstejjel, a többit felforraljuk, majd belekeverjük a tejjel elkevert port és sűrűsödésig folyamatosan keverjük, a már lekapcsolt tűzhelyen. A kihűlt tortalapot megkenjük a puding kicsit kevesebb, mint felével, és banánszeleteket teszünk a tetejére. Ezután ráhelyezzük a másik lapot, és azt is megkenjük pudinggal, majd a torta oldalát is. Érdemes habkártyával simítani a felületet, így biztosan egyenletes lesz. Végül villával csíkokat rajzolunk rá, és felezett banánkarikákkal díszítjük.

Próbáljátok ki, a gyerekek szinte kivétel nélkül megettek egy egész szeletet belőle!

koll2_16.jpg

Extrák: Tejtermékmentes, Tojásmentes, Gluténmentes zabliszttel gluténmentes, Vegetáriánus, Vegán, Gyors, Gyerekbarát, Ételintolerancia, Laktózmentes, Inzulin rezisztens, Cukorbeteg, Szójamentes

s6.jpg

 

 

 

Címkék: Gyors Vegetáriánus Cukorbetegség Gluténmentes Vegán Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Ételintolerancia Szójamentes Tejtermékmentes inzulin rezisztens

b1_3.jpg

Mai receptemet azoknak ajánlom, akik nem tudnak betelni a sütőtök ízével, és minden fogásba bele szeretnék csempészni egy kicsit. Nem dominál, viszont szépen kiegészíti mind az ízével, mind a színével ezt a fogást. Többször írtam már, hogy nagyon szeretem, ha az ételek nemcsak finomak, hanem szép színesek is. Erre is jó volt ránézni készítés közben. Köretként adható mellé köles, quinoa, héjában sült burgonya, vagy akár rizstészta, én ma a hajdinát választottam, és nem bántam meg.

Neked melyik a kedvenc sütőtökös fogásod?

b4_2.jpg

Sütőtökös-brokkolis csirkemell hajdinával:

Hozzávalók:

  • 1 kis fej brokkoli
  • 1 db lilahagyma
  • 1 kis gerezd fokhagyma
  • 3 szelet sütőtök
  • 1/2 csokor petrezselyem
  • 1/2 csirkemell
  • 200 g hajdina

Elkészítés:

A hajdinát másfélszeres sós vízben megfőzzük az egy gerezd fokhagymával. Serpenyőben kevés olíva olajon megpirítjuk az apróra vágott lilahagymát, brokkolit, kockázott csirkemellet. Sózzuk, majd ha már majdnem elkészült, hozzáadjuk a kockázott sütőtököt is. Kevés vizet öntünk alá, hogy puhuljanak is a zöldségek. Ha elfőtte a levét, alaposan átpirítjuk, megszórjuk aprított petrezselyemmel, és hajdinára halmozva már tálalhatjuk is.

b3_3.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Mindenmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Ételintolerancia, Karcsúsító, Gyors, Gyerekbarát, Ebéd, Vacsi

 

 

 

Címkék: vacsi Gyors Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Karcsúsító Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

Mézes-fügés örömök

 2014.11.13. 21:40

f6.jpg

Ma egy kis nassolni valót hoztam nektek. Jó hír, hogy sem az elkészítése, sem az elfogyasztása nem tart sokáig. :)

Igazi vitaminbomba, alkotóelemei a füge, gránátalma, körte és méz. Semmi bonyolult nincs benne, zöldfülű srácok is elkészíthetik, amennyiben el szeretnék csábítani álmaik nőjét. Ugyan melyik hölgyemény venné zokon, ha a kiszemelt áldozat meglepné ezzel a desszerttel az első randik valamelyikén? Persze a rutinos családfők is nekiugorhatnak, nyolc gyerekes családanyák is  biztosan díjaznák az igyekezetet.

De nem is borzolom tovább a kedélyeket, inkább jöjjön az édes bűnbeesés.

koll1_16.jpg

Mézes- fügés desszert

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál méz
  • 4 db füge
  • 2 db kisebb, vagy 1 nagy gránátalma
  • 1 db körte
  • 1 kk őrölt fahéj
  • 1 dl víz

Elkészítés:

A gránátalmáknak kiszedjük a magját egy tálba, a fügéket félbe vágjuk, a körtét cikkekre. Serpenyőben elkezdjük hevíteni a mézet a vízzel, majd beletesszük a fügéket és a körtét. Megvárjuk, amíg alaposan magukba isszák az édes levet. Ezután kiszedjük őket egy mély tányérra, majd a mézhez fahéjat adunk, és beleöntjük a gránátalma magokat. Folyamatosan kevergetve megvárjuk, amíg karamellé alakul a méz. Ekkor ráöntjük a forró levet a magokkal együtt a tányérra szedett  fügékre, és körtecikkekre. Ha kicsit hűlt, lehet is fogyasztani.

koll2_15.jpg

Extrák:

Gluténmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Mindenmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Szójamentes, Gyors, Vegetáriánus, Gyerekbarát, Ételintolerancia, Nasi

 

Címkék: Gyors Vegetáriánus Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Nasi Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

rhinoceros-448949_1280.jpg

Nyakunkon a tél, jönnek a hidegek! Amellett, hogy feltöltjük a szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal, fontos, hogy a bőrünkre is odafigyeljünk. Gyakori probléma ilyenkor a száraz bőr, és az ekcéma.

hip-476976_1280.jpg

Az év bármely szakában jelentkezhet, és általában nem a hideg a kiváltó oka. Akár foltokban, akár kiterjedt bőrfelületen jön elő, fontos, hogy megkeressük a kiváltó okot, mert addig csak a tüneteket tudjuk kezelni. Az ekcéma, vagy extrém száraz bőr általában a bélflóra nem megfelelő állapotát jelzi. A bőrproblémák hátterében felszívódási zavar, ételintolerancia, ételallergia, elhúzódó antibiotikumos/ egyéb gyógyszeres kezelés, hormonzavar, stressz, lelki problémák stb állhatnak. Fontos, hogy ha bármelyikre gyanakszunk, forduljunk szakemberhez, öncélúan ne gyógyítsuk magunkat.

child-17387_1280.jpg

Tippek, amik segíthetnek:

  • méregtelenítés ( szakember irányításával, egyébként többet árt, mint használ)
  • háztartási vegyszerek száműzése (tisztítószerek, mosószerek, mosogatószerek)
  • kozmetikai vegyszerek száműzése (a fogkrémtől az arcpúderig minden)
  • mosogatógép (ez lehet, hogy hülyén hangzik, de aki extrém száraz bőrtől szenved, annak a mosogatás rémálom)
  • kineziológia, stresszoldó módszerek
  • vitaminok, ásványi anyagok bevitele
  • egészséges, mesterséges adalékoktól mentes, friss ételek fogyasztása
  • allergizáló ételek elhagyása
  • alkoholmentes, és dohányzásmentes életvitel
  • Napi legalább 2 liter tiszta víz fogyasztása
  • masszázs (méregtelenítő)
  • rendszeres mozgás
  • tüneti kezelés: aromavíz, krém (recept lent)

napv2.jpg

 

Száraz ekcéma esetén az alábbi keverék nagyon szépen segít begyógyítani a sebeket, és puha bőrt varázsol, főleg, ha a fent említetteket is sikerül kivitelezni:

  • 0,2 ml commiphora molmol (mirha)
  • 1 ml cistus ladaniferus ct pinen (balzsamos szuhar)
  • 1 ml pelargonium asperum ( geránium)
  • 0,2 ml aniba roseodora (rózsafa)
  • 0,2 ml tanaecetum annum (varádics)
  • 20 ml  Kalabafa növényi olaj
  • Ezt a keveréket egy 50 ml- es üvegbe töltjük, és végül Argán olajjal töltjük fel az üveg nyakáig.

 

Emellett sok ekcémásnak, száraz bőrűnek nyújt kiváló segítséget a shea vaj, azaz butyrospermum parkii.

napv3_1.jpg

Shea vaj

  • E, D vitaminban és A vitamin provitaminjában gazdag olaj
  • Tartalmaz 0,5 % alfalinolensavat, 7% linolsavat, 3,5 % palmitinsavat, 40-45 % sztearinsavat
  • Vízmegkötő tulajdonsága révén óvja a bőrt a kiszáradástól
  • Sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, bőrfertőtlenítő, növeli a bőr rugalmasságát
  • Testhőmérsékelten, 37 celsius fokon olvad
  • 5-10% fitoszterolt tartalmaz, mely regeneráló, gyulladáscsökkentő hatású
  • Eltarthatósága 2-3 év.

A shea vajat is kiegészíthetjük illóolajakkal, ez ekcéma, száraz bőr esetén jó szolgálatot tehet a balzsamos szuhar, a rózsafa, levendula, mirha, kék kamilla.

n6.jpg

Amennyiben rendelkezünk valamelyik illóolajjal ezek közül, 100 g vízgőz fölött felolvasztott shea vajba, tégelybe töltés után keverjünk 2 ml illóolajat a felsoroltak valamelyikéből és fürdés után a nedves bőrünkbe masszírozzuk alaposan. Amennyiben a kezünket kenjük, akkor is érvényes a nedvesítés, mindig nedves bőrre visszük fel a krémeket.

droplets-87691_1280.jpg

A száraz, ekcémás területekre permetezhetünk kevés aromavizet (pl: levendula, római kamilla, rózsa), és ezután vigyük fel a krémet.

Használjunk mindig 100% tisztaságú illóolajakat, és növényi olajakat! Én a Panarom termékeit ajánlom! Egyedi eseteknél kérjük ki aromaterapeuta szakvéleményét.

 

 

Címkék: Aromaterápia Bőrápolás

Kelbimbó, a megosztó

 2014.11.05. 21:08

z1_3.jpg

Sokszor járok a helyi piacra, szeretem a friss áruikat. A minap kedvenc bácsinknál vásároltunk, aki felhívta a figyelmem a friss kelbimbóra, amit előző nap szedett. Egyből elkezdett járni az agyam, hogy mit is készíthetnék belőle. A kelbimbó az a zöldség, amit gyerekként szinte senki sem kedvel kissé kesernyés íze miatt, viszont bővelkedik vitaminokban, ásványi anyagokban. Kifejezetten magas a K-, és C- vitamin tartalma, de sok benne a folsav, A vitamin, Mangán, Kálium, és B1, B6 vitamin is. Emellett találunk benne Omega 3 zsírsavat, vasat, foszfort, Magnéziumot, Rezet, Kalciumot. Ezek után mindenképpen érdemes lenne fogyasztani, és mikor máskor, mint amikor szezonális.

Ha eddig nem tudtad, hogy most van a szezonja, akkor nyomás a piacra, szerezd be te is!

z2_3.jpg

Zöldséges-csirkés tönkölytészta

Hozzávalók:

  • 10 db kelbimbó
  • 2 db közepes sárgarépa
  • 100 g fejtett bab
  • 1 csirkemell
  • 250 g tönköly tészta/ rizstészta
  • kurkuma, só, olíva olaj

Elkészítés:

A megtisztított kelbimbót, a babot, és a karikázott sárgarépát sós vízben megfőzöm. A tésztát is kifőzöm sós, olíva olajas vízben. A csirkemellet felkockázom, sózom, és kevés olíva olajon megpirítom, félidőben kevés kurkumával megszórom. Ha elkészült, rászedem a megpuhult zöldségeket, kicsit átsütöm őket együtt. Végül tésztára halmozom a húsos zöldségeket. Ez a recept hús nélkül is működik. Gluténérzékenyek rizstésztával készítsék.

z3_3.jpg

Extrák: Tejtermékmentes, Laktózmentes, Tojásmentes, Rizstésztával Gluténmentes, Gyerekbarát, Gyors, Kukoricamentes, Szójamentes, Ételintolerancia, Ebéd, Vacsora

Címkék: vacsi Gyors Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Tejtermékmentes

c3_1.jpg

Jönnek a hideg, korán sötétedős napok, ilyenkor előkerülnek a tartalmasabb ételek. Számomra ez azt jelenti, hogy több húsételt, illetve levest eszünk. Próbálok arra is figyelni, hogy ne kelljen többfélét főzni, azaz az ebéd megfelelő legyen egy 11 hónapos babának is. Szerencsére ő bármit megeszik, amit én szeretettel teszek az asztalára, nem válogatós. Még. :) Ebben a fogásban a capri bogyót még nem adom neki, de könnyű levenni azt  a pár szemet, az almás csirkehúst pedig nagyon szereti. A köret szintén nagy kedvence, bolondul a csicsókáért. Első alkalommal amikor főztem neki, megbeszéltem vele, hogy csicsóka lesz az ebéd. Erre rendületlenül integetett a kis kezeivel. Beletelt pár percbe, mire rájöttem, hogy a csip-csip csóka kezdetű dalocskára gondolt, és a hess-hess-hess volt az integetés. Hihetetlen csoda, a kisgyerekek agyműködése. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. :)

Neked is van ilyen mosolyfakasztó történeted?

c1_1.jpg

Almás-capris csirkecomb brokkolis csicsókapürével

Hozzávalók:

  • 3 db alma
  • 5 db felső comb
  • 3 evőkanál capri bogyó
  • 1 kis fej brokkoli
  • 5 db csicsóka
  • 1 db sárgarépa
  • só, olíva olaj

Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk, és egy olíva olajjal megkent tepsibe szeleteljük. Ráültetjük a sózott csirkecombokat, és megszórjuk capri bogyóval. Alaposan betakarjuk, 180 fokos sütőben 1 órát sütjük, majd kitakarva további fél óra alatt légkeveréses funkción ropogósra sütjük. Amikor betoltuk a sütőbe a húst, felaprítjuk a brokkolit, csicsókát, és a répát, és sós vízben puhára főzzük őket. Amikor elkészült, leöntjük a levét, és kevés olíva olajjal összepürésítjük. Aki eszik tejterméket, készítse vajjal és joghurttal.

Ezután már csak fogyasztani kell.

c2_1.jpg

Extrák: Gluténmentes, Tojásmentes, Tejtermékmentes, Laktózmentes, Rizsmentes, Kukoricamentes, Mindenmentes, Ételintolerancia, Gyerekbarát, Ebéd, Szójamentes, Olcsó

 

Címkék: olcsó Ebéd Gluténmentes Laktózmentes Gyerekbarát Tojásmentes Ételintolerancia Kukoricamentes Szójamentes Rizsmentes Mindenmentes Tejtermékmentes

süti beállítások módosítása